2018. November 17. Hódmezővásárhely koncert ELMARAD


  • Időpont: 2018.11.17.
  • Helyszín: Center Music Pub Söröző
  • Cím: 6800 Hódmezővásárhely Andrássy út 30.
  • Kapunyitás: 18:00
  • Belépő: Ingyenes
  • Fellépők: Éhenkórászok, Söralátét

Kedves Barátaink!
Azt sokan tudjátok, hogy az Éhenkórászok zenekarral karöltve jártuk az országot és együtt mutattuk be lemezeinket.
Azonban az Éhenkórászok betegség miatti kényszerült lemondani több állomásunkat is.
Sajnos ez egy olyan ok ami rajtunk és rajtuk kívül áll és hát valljuk be egy ember egészsége fontosabb.
A történés olyan gyorsan történt, hogy nem volt időnk reagálni átszervezni ezt az eseményt, így sajnos mi sem tudunk ellátogatni,
pedig tudjuk, hogy vártatok ránk is.
Ezért szomorúan kell értesítenünk titeket, hogy a meghirdetett koncert elmarad.
Ígérjük meg próbáljuk pótolni, ha nem is idén de jövőre az eseményt vagy Hódmezővásárhelyen vagy Szegeden.
Megértéseteket előre is köszönjük.

 

 

 

 

Kedves Barátaink!

2018. November 17.-én Hódmezővásárhelyre érkezünk az Éhenkórászok zenekarral a Music Center Puba, ahol hallhatjátok az Ember?, illetve az Éhenkórászoknak – Két új világ között című frissen kijött lemezét.
A belépés díjmentes, a zenekarok támogatását rátok bízzuk.
Természetesen a helyszínre mi is viszünk hangzó anyagot! :)
Várunk mindenkit szeretettel.

Söralátét © zenekar 2007 -2024
Az oldalon és más csatornákon közzétett, és a Söralátét zenekar által kiadott és a neve alá bejegyzett tartalmak szerzői jogok védik. Kérjük ezt tartsd tiszteletben. Köszönjük!